Munka: Sopron?

Bár a fenti még nagy-nagy kérdőjel, de egyáltalán nem lehetetlen. De kezdjük az elején:
Jó másfél-két hete Encsy hívta fel a figyelmemet, hogy könyvtárost keresnek Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának könyvtárába. Én először írtam egy e-mailt, melyben bővebb információt kértem a betöltendő munkakörről. Ezután kérték, hogy jelezzen vissza, hogy érdeklődök-e az állás után, mivel minden érdeklődővel személyesen szeretnének találkozni. Persze visszaírtam, hogy igen, érdeklődöm. Pár nap múlva jött egy e-mail, hogy küldjem át az önéletrajzomat. (Bár ezt magamtól is megtehettem volna). Az önéletrajz elküldése után nem sokkal felhívtak, és megbeszéltünk egy személyes találkozót. Ez a találkozó ma délelőtt volt (értelemszerűen Sopronban) Szerencsére könnyen megtaláltam a könyvtárat. Ezután gyakorlatilag egy kötetlen beszélgetés zajlott köztem a könyvtár dolgozói között a leendő munkáról. Amin meg voltak kicsit döbbenve, hogy én Szombathelyől járnék be dolgozni. Ez szerintem nem olyan nagy dolog, hiszen busszal, vonattal 1-1,5 óra az út. Való igaz, hogy reggel korán kéne kelnem, és este későn érnék haza (10-18 óráig lenen a munkaidő), de ezzel már akkor is tisztában voltam, amikor jelentkeztem az állásra. A beszélgetés közben persze megmutatták az egész könyvtárat is. Szóval 1-másfél hét múlva kiderül a dolog.
Azt azért megemlítették, hogy elsősorban helyi jelentkezőben gondolkodnak, és hogy végső soron nem ők (a könyvtárosok), hanem a dékán dönt a kérdésben.

Hali: Vereség a kupameccsen…

Tegnap délután játszották a Magyar Kupában a legjobb 8 közé jutásért az első meccseket, a Szombathelyi Haladás a ZTE csapatát kapta ebben a párharcban. Aki esetleg nem tudná, egy Hali-ZTE párosítás, az itt nyugaton kb. akkora rangadó, mint a fővárosban a Fradi-Újpest derbi. Így hát izgatottan várta mindenki találkozót. Az már a kezdőcsapatok összeállításánál kiderült, hogy a Hali edzője Róth Antal erősen “megfiatalította” az együttest, hiszen mindössze egy ember (Guzmics Richárd) maradt a Honvéd elleni kezdőcsapathoz képest. A lelátón sokan már el is könyvelték, hogy bizony feladtuk a Magyar Kupát a bajnokságért. Ez szerintem azért túlzás, de valóban a bajnokságban való jó helyezés most fontosabb, mint egy esetleges kupagyőzelem. Ráadásul minden bajnoki meccsünk nagyon fontos, hiszen minden pontra égető szükségünk van.
A ZTE viszont a legjobb összeállításában állt ki a kezdőmeccsre (már amennyire én tudom, hiszen annyira nem vagyok tisztában a ZTE játékosállományában) A mérkőzésen nagyon gyorsan gól született. Hozzáteszem, sajnos. A 8. percben a szombathelyi nevelésű, egykori Haladás labdarúgó Horváth András góljával szerzett vezetést a ZTE. A játékos ezután kivívta a hazai közönség haragját, mivel elkezdett mutogatni nekik. Ez szerintem nem volt túl sportszerű dolog, nevelőegyesületének szurkolói nem érdemelték ezt. Ezután persze szidták őt egész végig. Horváth András egyébként máig tart egy rekordot: 1995-ben még 15 éves sem volt, amikor először pályára lépett az NB1-ben akkor még a Hali színeiben.
No, de vissza tegnapi meccshez.
A bekapott gól után a Hali mindent megtett az egyenlítésért, több helyzetet is sikerült kidolgozni. A fiatalok nagyon bátran, bár helyenként hibákkal futballoztak. Új igazolásunk a libériai Victor Carr is először kapott lehetőséget, ő is szeretett volna bizonyítani. Szerzett is egy gólt, amit a játékvezető les miatt(azóta több forrásból is úgy hallottam, hogy helytelenül) érvénytelenített, így maradt az 1:0. A félidő további részében jobbára a mezőnyben pattogott a labda, a kapuk alig forogtak veszélyben. Bár a félidő vége előtt a Hali kapusa, Szép Tamás, kis híján rúgatott egy gólt a ZTE lett csatárával Rudnevs-el.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A Hali továbbra is mindent megtett az egyenlítésért, ám vagy az utolsó passzokba csúszott hiba, vagy a hórihorgas ZTE védők mentettek, vagy ha már ők sem, akkor a zalaegerszegi kapus, Vlaszák Géza védett. Róth Antal cserékkel próbálta felpörgetni a játékot. Sokak meglepetésére azonban az addig elég jó teljesítményt nyújtó Rácz Ferencet vitte le először, és ez nem tetszett a közönségnek. Később pályára lépett a megszokott kezdőcsapatból Rajos Gábor és Schimmer Szabolcs is, valamint a rendkívül fiatal (asszem mindössze 17 éves) Kovács István is, aki már a tegnapi meccsen igazolta, hogy nagy játékos lehet belőle, mert egyszer-kétszer bizony igencsak állva hagyta a ZTE védőket. De egyenlíteni továbbra sem sikerült, a 88. percben pedig Rudnevs egy kontrából megszerezte a mindent eldöntő találatot. A meccset tehát a ZTE megnyerte, a visszavágó egy hét múlva lesz majd Zalaegerszegen.
Szégyenkezni azonban nincs ok, hiszen a fiatalok bizonyították, hogy lehet rájuk számítani a jövőben, és kicsit több szerencsével, illetve jobb helyzetkihasználással más is lehetett volna az eredmény. Ezt most így alakult. Folytatás hétvégén a Vasas ellen itthon, immár bajnoki meccsen.

Még egy Halival kapcsolatos hír: A kupameccs után aláírt 5 évre a csapathoz az U20-as válogatottal bronzérmet szerző Simon Ádám, ami nagyon jó hír. (Testvére, Simon Attila szintén a Hali játékosa, és a Honvéd ellen lőtte első NB1-es gólját.) Ő kölcsönben eddig is a Hali játékosa volt, de most sikerült “végleg” megszerezni.

Hali: Immáron új edzővel, egyelőre veretlenül

Nos régen írtam már lakóhelyem focicsapatáról, (ami egyben kedvenc itthoni csapatom is), a Szombathelyi Haladásról. Nos, még pár hete a Győr elleni hazai 2:1-es vereség után az eddigi sikeredző, Csertői Aurél (akivel a klub történetének legnagyobb sikerét érte el a tavalyi bronzérem formájában) lemondott, és a csapat irányítását Róth Antal vette át. Egy rossz hír is érte a csapatot, a legjobb góllövőnk Kenesei Krisztián egy edzésen térdsérülést szenvedett, és legalább 4-6 hónapra kidőlt a sorból.
Az új edző új játékrendszert is vezetett be, így a korábbi 4-3-3 helyett, most már 4-2-3-1-es játékrendszerben játszik a csapat, és ez úgy néz ki jót is tett, hiszen az edzőváltás óta eltelt 4 forduló, és nem kaptunk még ki. Volt egy jó 3-3-as hazai döntetlen a Kecskemét, egy 2-1-es hazai győzelem a Diósgyőr, egy 3-1-es idegenbeli győzelem a Lombard Pápa, és egy hazai 2-2-es döntetlen a Budapest Honvéd ellen. Közben a Magyar Kupában is sikerült továbbjutni, egy 1:0-ás győzelemmel a Baja otthonában. Most pedig újabb próbatétel vár a csapatra, a Magyar Kupában ugyanis a következő ellenfél a ZTE lesz, amelyről köztudott, hogy ősi riválisa a Halinak. Ez már kétmeccses forduló lesz, és az első mérkőzés ma este 18 órától lesz hazai pályán. Jó lenne minél jobb eredményt elérni a visszavágóra.(

Betegségek idegi alapon

Jó régen nem írtam már ide. Az az igazság, hogy mostanában nem érzem túl jól magam. Szerencsére valószínűsíthető ennek inkább idegi, mint szervi okai vannak. Pár hete a mellkasom fájt nap, mint nap, bevallom őszintén kicsit beparáztam, ezért elmentem dokihoz, aki csinált vérvételt (azt nem csak emiatt), meg EKG-t, ahol kiderült, hogy szervi bajom nincsen. Aztán a szemem rendetlenkedett kicsit, ezzel is elmentem orvoshoz, ám kiderült, hogy szememmel és a nemrég felírt szemüveggel sincs gond, csak még nem szoktam hozzá.
Úgy kb. egy hete viszont a gyomrom rendetlenkedik, azt túlzás állítani, hogy fájna, inkább csak kellemetlen néha. Igaz, mostanában gyakorlatilag fele annyit eszek, mint szoktam, ez is megteszi a hatását gondolom.
Na, de hogy miért gondolom, hogy idegi alapú minden. Manfreed haverom nemrégiben kórházba került. Amikor bementem hozzá látogatóba olyan rosszul lettem, hogy hihetetlen, egyszerűen pszichésen nagyon rossz hatással volt rám az-az egész közeg. Azóta biztos, hogy tudat alatt rettegek attól, hogy én is odakerülök valami miatt, és ez nyilván kihatással van a testemre is.
A másik dolog, hogy mostanában úgymond túl sokat foglalkozok magammal. Mit értek ez alatt? Azt, hogy tulajdonképpen most “lógok a levegőben” úgymond. Munkám nincs, sulit befejeztem, gyakorlatilag semmi dolgom. Emellett mivel már nem teszem a szokásos távolságot a suli meg az otthonom között, még az eddigieknél is kevesebbet mozgok. Mostanában emberekkel sem nagyon találkozom, így szinte nincs is kivel beszélgetnem. (Legalábbis a nap nagy részében, hiszen esténként azért szüleimmel természetesen szoktam.)

Hát…most ez van per pillanat.

Öt év emlékei…

Mivel múlt héten volt az 5 éves érettségi találkozóm (amire sajnos nem tudtam elmenni), így az elmúlt egy-két napban elég sok minden eszembe jutott, hogy is tellett számomra a középiskolában eltöltött 5 év.
Amióta megszülette, azóta Szombathelyen élek gyakorlatilag, viszont a középiskolában eltöltött 5 évet mégsem itt, hanem egy innen kb. 20 km-re levő kis városban, Csepregen töltöttem. Hogy hogyan is kerültem oda, ezt azóta többen is megkérdezték, a válasz pedig egyszerű. Egyik ismerősöm ajánlotta az ottani iskolát. Kezdetben elég nagy kihívás volt, hiszen akkoriban elég merész ötletnek gondoltam, hogy én 4 évig (hisz’ akkor még az 5. év nem volt betervezve, de ez nem azt jelenti, hogy buktam volna) kollégiumban éljek. De úgy gondoltam, hogy ez egy érdekes kihívás lesz, így belevágtam. Idén szeptemberben (illetve egész pontosan augusztus végén) múlt 9 éve, hogy először betettem a lábam a csepregi kollégium épületébe, ahol aztán 5 éven keresztül éltem hétköznapjaimat. Többen megkérdezek utólag, hogy megbántam-e ezt a döntésemet? Hogy őszinte legyek, sokszor elgondolkodok a válaszon, de mindent egybevetem, összességében azt mondom, hogy nem. Az ott eltöltött 5 éve nagyon tanulságos volt több szempontból is. De erről később.
A kollégiumtól eleinte kissé idegenkedtem, de pár év után már úgy éreztem, hogy az egész középiskolás “lét”-ben az éri legtöbbet. Az ottani társaság egész pontosan. Aztán az 5. éven ezt is sikerült elcseszni, de erről nem a társaság tehet, sokkal inkább a körülmények, illetve azoknak a változásai.
Élénken él bennem az a nap is, amikor először léptem be az osztályterembe, és találkoztam középsulissal osztálytársaimmal. (Már azokkal, akiket még nem ismertem a kollégiumból.) Érdekes, hogy anno én minden áron számtech.-es osztályba akartam menni, de mégis közgazdaságtanra vettek fel. Mondták, ha esetleg meggondolnám magam, akkor 2. év évén átmehetek, mert addig nagyjából ugyanazt tanulja a két osztály. Nos, első két évben nagyon jól éreztem magam, így nem döntöttem a váltás vált. Utólag visszanézve, ez nem biztos, hogy okos lépés volt, főleg szakmai szempontból. Hiszen 3.-ban és 4.-ben semmi informatikát nem tanultam, pedig (akkor még) az volt az álmom, hogy mindenképpen ezen a vonalon szeretnék tanulni. Arra is rá kellett jönnöm, hogy a “közgázos” szakmai tárgyakhoz egyszerűen nem értek. De valahogy csak elvergődtem az érettségéig, sőt mi több le is érettségiztem közgazdaságtanból (is, meg persze a másik 4 kötelező tantárgyból is). Viszont érettségi után (annak tudatában, hogy felvettek a főiskolára Szombathelyre) úgy döntöttem, hogy egy évig még ott maradok, de átmegyek az informatikus osztályba. Ennek is lett egyfajta érdekes következménye, de ezt a döntésemet egyértelműen nem bántam meg.
No, de azt szokták mondani, hogy utólag csak a szépre kell emlékezni. Én is szívesen emlékezem vissza a rengeteg hülyéskedésre kollégista társaimmal, a sok átfocizott délutánra, a nagyon jó beszélgetésekre, a sok átiszogatott délutánra (ezek immár csak érettségi után voltak jellemzőek. , és sok minden másra a Csepregen eltöltött 5 évből. DE azért nem volt minden szép és jó. Nekem például a rossz dolgok miatt volt sokkal tanulságosabb ez az 5 év. Itt volt alkalmam megtanulni először, hogy mekkora különbség is van aközött, hogy valaki a haverom, vagy a barátom. Sokáig úgy éreztem, hogy rengeteg új barátot szereztem Csepregen, azóta viszont rá kellett jönnöm, hogy az a rengeteg az pontosan egy. Az is okozott problémákat, hogy már akkor is elég egyedi stílusom volt, és ez nem mindenkinek tetszett. Akikkel ott jóban voltam, nos miután elkerültünk, szétszéledtünk, azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatom, hogy elfelejtettük egymást. Pár emberrel még próbáltam tartani a kapcsolatot évekig, ez egy darabig működött is, de azt kellett észrevennem, hogy én nem írok vagy jelentkezek, akkor el vagyok felejtve egyből. Persze megértem én, hiszen mindenkinek megvan a saját élete, ezért hát úgy döntöttem, hogy ami nem megy, azt talán nem is érdemes erőltetni, és úgymond továbbléptem ezen. (Egy-két középsulis osztály- és évfolyamtársammal azért a mai napig is tartom a kapcsolatot persze.) No, de teltek múltak az évek, mígnem eljött az Érettségi Találkozó ideje. Megmondom őszintén, sokat hezitáltam, elmenjek-e, hiszen úgy gondoltam, hogy aki kíváncsi rám, az megtalált az elmúlt 5 évben is. No, de persze, arra jutottam, hogy azért ez mégiscsak egy Érettségi Találkozó, ráadásul az első ilyen, úgyhogy illene ottlenni, meg egy-két volt osztálytársamat amúgy is jó lett volna újra látni. De aztán kiderült, hogy a Találkozó szeptember 19-én lesz, ami nekem egybeesett egy másik már korábban lebeszélt programmal. Így hát a Találkozót sajnos ki kellett hogy hagyjam. Ez így alakult. A következő ugyebár 5 év múlva esedékes, azon azért mindenképpen szeretnék ott lenni, hiszen azért 10 év alatt már sok minden történik, amiről lehet mesélni. (A mostani találkozón max. annyit tudtam volna mondani, hogy az elmúlt 4 évben elvégeztem a főiskolát, és most munkanélküli vagyok egyelőre.) Szóval ez most így alakult. De én továbbra is azt mondom, hogy akit érdekel, hogy mi van velem, az eddig is, ezután is meg tud találni bármikor.

DVSC: Abszolút vállalható eredmény az Anfield Road-on

Tegnap játszotta a DVSC csapata az első mérkőzését a Bajnokok Ligája csoportmeccsek első körében. Az ellenfél az angol Premier League tavalyi ezüstérmese a Liverpool volt. Előzetesen azt mondtam, hogy ha a Loki 5 kapott gól alatt megússza az már jó eredmény. Nos, a magyar csapat a vártnál sokkal jobban szerepelve “mindössze” 1:0-ra kapott ki, ami abszolút nem rossz eredmény. A DVSC alaposan megőrsítette a keretét, hiszen több jó képességű labdarúgó (Szélesi Zoltán, Feczesin Róbert, Laczkó Zsolt, Mirszad Mijadinoszki, Luis Arcangel Ramos). A Loki játékosok szerencsére nem ijedtek meg a neves ellenféltől, így egyáltalán nem védekezésre állt a csapat. Becsületére legyen mondva a fiúknak, hogy még 0:1-nél sem a tisztes vereség volt a csapat célja, hanem igenis mentek előre az egyenlítésért. Az azért látszott, hogy az angol játékosok elég nagy fizikai fölényben vannak a magyarokhoz képest. Ennek ellenére ez egy nagyon jó eredmény, és remélem a folytatás is hasonló lesz. Következik majd két hét múlva az első hazai meccs a francia Lyon ellen.

Öt éves érettségi találkozó

Hihehetlen még számomra ezt így kimondani, de már 5 év eltelt azóta, hogy kezembe vehettem a szakközépsikolai érettségi bizonyítványomat. Ez azt is jelenti, hogy eljött az első, az 5 éves Érettségi Találkozó ideje. Ez a találkozó pedig most szombaton lesz, azaz szeptember 19-én. Sajnos úgy adódott, hogy nekem ezen az estén egy másik már korábban leszervezett programom lesz, így bár próbáltam megoldani, de úgy fest, hogy ki kell hagynom. Kissé bánt a dolog, mert jó lett volna kicsit beszélgetni a volt osztálytársakkal, de az élet ezt most így hozta nekem. Még az esetleg fennállhat, hogy az iskolai részre, arra az 1 órára lenézek, de nem tudom. Mire ugyanis leérnék, és elkezdődne az egész, majdnem indulhatnék is vissza Szombathelyre. Ennek pedig így nem sok értelme van.
Persze, én mindig is azt mondtam, hogy nem feltélenül kell 5 évnek eltelnie ahhoz, hogy találkozzak volt osztálytársaimmal. Többükkel folyamatosan tartom a kapcsolatot, illetve ahogy mondani szoktam, hogy aki szeretné tudni, hogy mi újság van velem, az mindig meg tud találni.
Ráadásul az első osztálytalálkozónk speciális olyan szempontból, hogy mivel az osztály nagy része ott maradt 5. évre középsuliban, így gyakorlatilag nem 5, hanem csak 4 év telt el azóta, hogy nem láttuk egymást.
Nekem ez most így alakult sajnos.

Első állásinterjúm

A tegnap napon túlestem életem első állásinterjúján, amely nem volt igazán hosszú, és nem is volt sikeres. De ennyire ne rohanjunk előre, mivel minden történetnek van egy eleje, így célszerű ezt is ezzel kezdeni. A dolog tehát a héten kedden kezdődött. Délelőtt a Munkaügyi Központban voltam érdeklődni munka után, és ott láttam egy álláshirdetést, ahol az egyik nagy biztosítótársasághoz ügyfélreferenst kerestek. Fogalmam sem volt, hogy ez mit takar, szerencsére volt megadva név és telefonszám, ahol lehet érdeklődni, ezért tehát úgy gondoltam, hogy egy hívást mindenképpen megér a dolog. Fel is tárcsáztam hát a megadott telefonszámot. A telefonban azonban nem adtak felvilágosítást, azzal az indokkal, hogy inkább személyesen fáradjak be. Másnap, azaz szerdán reggel 9-re kellett mennem gyakorlatilag a város túlsó végébe, és még azon is túl De odaértem jó korán (8:12-kor már ott voltam az iroda előtt), úgyhogy még volt időm sétálgatni a környéken. Na de mindegy 9-re tehát bementem a megbeszélt helyre. Pár szót kellett mondanom magamról, ezt meg is tettem, kérdezték, hogy miért a Könyvtár-Számtech. szakpárt választottam a fősulin, merthogy szokatlan, erre is válaszoltam szépen. Aztán rátértünk a melóra, na itt jött az első hidegzuhany, mert kiderült, hogy itt értékesítési melóról van szó (amihez -egyelőre- nem igazán van kedvem), majd jött a második hidegzuhany is, hogy a munkához ki kellene váltanom az egyéni vállalkozói igazolványt is. Na, ez volt az a pillanat, amikor megköszöntem a lehetőséget, és elköszöntem. Persze félreértés ne essék, ha fent említett dolgokat vállalalom és kiváltom az igazolványt, az sem jelentette volna automatikusan, hogy megkapom a munkát, de ez már nem derül ki. Ez tehát nem sikerült, de sebaj, keresgélek tovább. Előbb-utóbb majd csak lesz valami.

Munkaügyi Központban

Mivel lassan már két hónapja, hogy folyamatosan (és egyelőre sikertelenül) munkát keresek, (ez egyébként még nem tragédia, majd ha két év múlva leszek így, na az már igen) ezért úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát a Munkaügyi Központban is. Utólag azt mondom, hogy lehet, hogy korábban be kellett volna már menni, de ennyire ne szaladjunk előre. Reggel már 9 óra után ott voltam (gondoltam nem árt időben menni), de finoman szólva is nem én voltam az egyetlen, vagy 100 ember volt ott rajtam kívül. Először sorszámot kellett húzni. Igen ám, de hirtelen nem tudtam, hogy hova, szerencsére ki volt írva. Mivel én még nem voltam regisztrálva, ezért oda húztam. Elég magas sorszámot kaptam, de ennek ellenére viszonylag gyorsan rám került a sor. Aztán jött a szokásos papírkitöltés, majd kaptam egy időpontot október 5-re, aztán ennyi. Röviden ennyi történt. Na, ezért mondtam, hogy lehet, hogy már jóval korábban be kellett volna mennem. De ahogy mondani szokás, utólag már könnyen okos az ember. Munkát egyébként keresek továbbra is természetesen, most is van két beadott pályázatom, de konkrétumokról majd akkor, ha tényleg lesz valami valamelyikből.

Munkaügyi Központban

Mivel lassan már két hónapja, hogy folyamatosan (és egyelőre sikertelenül) munkát keresek, (ez egyébként még nem tragédia, majd ha két év múlva leszek így, na az már igen) ezért úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát a Munkaügyi Központban is. Utólag azt mondom, hogy lehet, hogy korábban be kellett volna már menni, de ennyire ne szaladjunk előre. Reggel már 9 óra után ott voltam (gondoltam nem árt időben menni), de finoman szólva is nem én voltam az egyetlen, vagy 100 ember volt ott rajtam kívül. Először sorszámot kellett húzni. Igen ám, de hirtelen nem tudtam, hogy hova, szerencsére ki volt írva. Mivel én még nem voltam regisztrálva, ezért oda húztam. Elég magas sorszámot kaptam, de ennek ellenére viszonylag gyorsan rám került a sor. Aztán jött a szokásos papírkitöltés, majd kaptam egy időpontot október 5-re, aztán ennyi. Röviden ennyi történt. Na, ezért mondtam, hogy lehet, hogy már jóval korábban be kellett volna mennem. De ahogy mondani szokás, utólag már könnyen okos az ember. Munkát egyébként keresek továbbra is természetesen, most is van két beadott pályázatom, de konkrétumokról majd akkor, ha tényleg lesz valami valamelyikből.