Győztesek, szerencsések, lúzerek…és én…
Amikor az embernek nem sikerül (vagy balul sikerül) valami, akkor elgondolkozik azon, hogy mi lehetett az oka. Először persze magunkban keressük a hibát (és legtöbbször ott is találjuk meg). Na de mi lehet az oka egy sorozatos kudarcnak? Egy elmélet: A Föld nevű bolygón (ez a miénk ugyebár) többféle ember létezik. Az embereket számtalan módon lehet besorolgatni, én most a következő szempontokat választottam:
Vannak ugyebár a győztesek, akiknek mindig minden összejön, még akkor is ha nem tesznek érte semmit, és ez igaz az élet minden területére. (Na jó, lehet, hogy kicsit túlzok, de saját blogomon hadd túlozzak már, hisz’ azért van, hogy kiírjak magamból mindent, hiszen jobb ez mint az alkohol -meg olcsóbb is- 
)
Aztán ott vannak a “néha szerencsések” (Ezt nem tudtam értelmesebben megfogalmazni), akiknek nem mindig, de néha összejönnek a dolgok. (Pl. suliban, szerelemben..stb.)
És akkor ott vannak a lúzerek, akiknek soha nem jön össze semmi. Ők azok akik a suliudvaron a padon ücsörögve nézegetik egymagukban, amíg mások a barátnőjükkel sétálnak. Általában nincsenek “megáldva” Brad Pitt-kinézettel (finoman szólva), illetve nincs (sok) pénzük. Szóval finoman szólva nincsenek megáldva szerencsével. Tehát minden apró dologért “véres verejtékkel” kell megküzdeniük.
Na, de miért is írtam le mindezt??? Igazából nem tudom, valahogy mindig is le akartam. Ja igen, a sorozatos kudarcok miatt jutott eszembe, hogy én vajon melyik csoporthoz tartozom. Vannak napok (nem is kevés), amikor kapásból rávágom, hogy a lúzerek közé. De ez a dolog azért ennél bonyolultabb. Mert azért nem mondhatom, hogy soha nem jött össze semmi. De az is biztos, hogy nem igazán volt szerencsém semmiben eddig (vagy csak nagyon-nagyon ritkán és nagyon kevés dologban, bár ezt meg kell becsülni). Márpedig a boldog élet fontos összetevője szerencse (is, meg azér’ pénz sem árt 
) Persze fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy mit is jelent boldognak lenni??? Amire 100 ember 100 választ adna. (vagy 101-et )
Csak hát minden 1-esem (és az élet egyéb területein “elért” kudarcok) után akaratlanul is elgondolkozom, hogy minek is hajtok, ha egyszer nem megy. Tudom, erre mindenki azt mondja, hogy ostobaság, és (talán) igaz is. Mivel a kudarcok az élet természetes velejárói, igazából én arra gondoltam egy kicsivel több sikerélmény kell(ene), és itt most nem csak az iskolai életre gondolok (de mivel most az a “fő dolgom” ezért főként arra). A sikerélményekhez találnom kéne valamit amiben jó vagyok, és ami még ennél is fontosabb, szeretem is. És akkor már csak szerencse kell (és itt gyakorlatilag vissza is értem az elejére…)
Na, ez a post egy kicsit talán depresszív (vagy tömény önsajnálat, vagy ahogy tetszik) lett, de ezt mindenképp ki akartam írni magamból. Legfeljebb majd kommentben mindenki elküld a Halál f@szára, amiért ennyi ostobaság eszembe jut. Ennek ellenére én nem érzem teljesen annak, amit leírtam…
Hogy ki mit kommentel? Asszem’ pontosan ez az a post, aminél baromira nem kell törődnöd azzal, hogy kinek mi a véleménye. Neked van egy kialakult képed, ami senkire nézve sem bárntó (merthogy egyik “kategóriánál” sem hoztál példának személyeket), úgyhogy mások se lássanak el jó tanácsokkal, és semmiképp se ítálkezzenek. No, hát ezt jól leosztottam.
Én úgy látom, hogy a mindenben szerncsés kategóriába vagy valaki beleszületik, vagy szinte biztos, hogy nem éri azt el (kivételek persze mindig vannak). A néha szerencsés kategória elég veszélyes (asszem’ olykor én is ebben vagyok), mert a szerencsétlen területeken meg mocskosul pofáncsap az élet (lásd.: nincsenek szüleim). Akit fulloasn elkerül a szerencse az meg sokszor totál belemerül ebbe, és tehetetlennek érzi magát, így nem is tesz semmit, még akkor sem, ha lenne rá lehetősége. Asszem’ talán az volna a legjobb, ha a néha szerncsés emberek jobban figyelnének a full szerencsétlenekre és megmondanák nekik a frankót, hogy tegyen már valamit (magyarul segítsenek kirángatni őt a sz*rból). A mindig szerencsésekre persze ilyenben nem lehet számítani, ők úgyis csak magukkal foglalkoznak (még a saját “fajtájukkal” sem).
Tetszenek a kategóriáid… a győztes, aki soha nem voltam, aztán a “néha szerencsés” aki gyakran vagyok és a lúzer, aki szintén gyakran vagyok. Sokszor van úgy, hogy én is a béka feneke alatt érzem magam, min. 5 méterrel. Aztán jön a váltás, amikor egy öleléstől vagy bármi mástól azt érzem én vagyok a leg szerencsésebb a Földön….
[Szerintem sok ember, aki az utolsó két kategóriába tartozik...és Ők azok, akik igazán értékelik az éeletet.]
Szerintem sok dolog van amiben jó vagy! Vegyük például a filmezést vagy a humoros színészetet. Szerintem nagyon jó vagy bennük.:) Én is ugy vagyok asszem a kategóriákkal mint Lili, és néha irigylem azokat akik az elsőbe tartoznak, de szerencse csak néha. Tök uncsi lehet az élet úgy, hogy minden sikerül, nem? Nekünk legalább változatos, és választhatunk az éppen aktuális kudarcok közül!:)
A filmnezést inkább még csak szeretem csinálni, mintsem jó lennék benne. De remélem idővel majd jó leszek. A színészet bár érdekel, de az nemcsak a humorból áll.
Hogy unalmas lenne az, ha minden sikerül? Ezt őszintén kétlem.
Az viszont igaz, hogy lehet válogatni a kudarcok közül, nekem például a hétre is akadt egypár, dehát ugye a kudarc velejárója az életnek.
Én nagyon sokszor az utolsó kategóriába sorolnám magam. Sokszor vallottam kudarcot ebben az évben is. És az a különös, hogy mióta a fősulira járok azóta ezek a rossz dolgok még mélyebben érintenek. Gyakran gondoltam azt, hogy minek erőltetni, ami úgy sem megy. De olyankor azt mondtam magamnak, hogy muszáj. Az én életemet teljesen a suli tölti ki, mindig azon rágódom – még mostanában is, pedig jönnek az ünnepek. Nem tudok igazán boldog lenni. Igenis, szerintem az utolső kategóriába tartozom, főleg a személyiségjegyeim miatt. Hát…most egy “jó” pesszimistát írtam Neked. Ne haragudj!
Olyan hogy mindig minden összejön szerintem nincs. Ha meg van akkor az nem ember. Legfeljebb ők úgy ítélik meg a kudarcot, hogy nem számít és ezt mutatják a világ felé is, és ezért érzi úgy a világ hogy nekik minden összejön. Ugyanez vonatkozik a másik végletre is. Totál szerencsétlen nincs, csak olyan aki annak tartja magát, illetve csak ezt látja, és nem veszi észre a jó dolgokat. Igazából mindenkivel történnek jó és rossz dolgok, az már persze személyiség kérdése, hogy ezekből ki mennyit vesz magára.
@Rexina: Azzal semmi baj nincs, ha őszintén leírod a véleményedet. Az viszont szerintem nem igaz, hogy nem igazán tudsz boldog lenni. A boldogság mindenkinek mást jelent (szerintem) és biztos vannak olyan dolgok az életben, amelyek Téged is boldoggá tesznek.
@Bali: Ebben a személyiség dologban igazad lehet…
Igazad van. Hát szerintem engem olyan dolgok tesznek boldoggá, amik másoknak nem igazán fontos, sőt mindennapi dolgok számukra.