A jövő
A cím csalóka, de nem sci-fis post következik most. Csak hát most, hogy már lassan belecsöppenek az utolsó (?) félévembe, bizony nem árt lassan elkezdeni gondolkozni, hogy ugyan utána hogyan merre tovább. Csop. társaim közül is többektől hallom, hogy már munkáját intézi, mesterképzésre jelentkezik, stb.
Nekem őszintén megmondom halvány lila gőzöm sincsen, hogy mihez akarok kezdeni, ha egyszer befejeztem. Egyszerre több minden motoszkál a fejemben még.
Itthon munkát keresni, vagy esetleg külföldre menni? Esetleg itthon, más városban körülnézni? Nem tudom, mi lenne a jó.
Persze most még felesleges előre ábrándozni, hiszen tény, hogy még egyelőre az iskolát sem végeztem el.
Az más kérdés, hogy amivel szívesen foglalkoznék, azt itt az iskolában nem tanulom. Én szívesen foglalkoznék filmekkel, filmes dolgokkal munkában is, dehát….na mindegy.
Szóval nem tudom mi lesz, majd valami majd csak lesz, de ahogy én a formámat ismerem….(na, de előre ne kiabáljunk el dolgokat)

Mostanában én is sokat gondolkozom ezen a kérdésen, hogy mi lesz… de egyelőre még a szakdogákkal sem állok sehol. Nagyon nem szeretnék még dolgozni, de ilyen iskolában tanulni minek. Ilyenkor mindig eszembe jut egy “okos” mondás: “olyan még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna!”
A szakdogáimnak még neki sem álltam, mégis pozitívabban látom az egészet (pedig én még 1 plusz félévet rá is húzok a sulira). Munkát már én is keresek és a master képzésben való részvételt is tervezem. Szerintem tűzz ki magad elé valami rövid távú célt: pl. diploma, aztán ha elérted, utána tervezz tovább – nem mindenki tud annyira előre gondolkozni, hogy a rákövetkező céljait is ki tudja tűzni (ez nem fogyatékosság, hanem beállítottság kérdése).
Én is valahogy így vagyok ezzel a jövő dologgal. Nem igazán tudom, hogy miként lesz. De igyekszem egyelőre nem foglalkozni velem, hanem rövid távű célokon tartom a szemem: szakdoga, diploma, ilyesmik. Így talán könnyebb…
Most egyelőre nekem is a szakdoga meg a diploma legfontosabb (illetve most még a vizsgaidőszak sikeres lezárása
), de azért kicsit mégis ott motoszkál ez az egész jövő dolog a fejemben, amikor sok helyen azt látom már, hogy mindenkinek megvannak a konkrét tervei vagy legalább elképzelése, nekem meg semmi. Bár igaz, hogy ezen még (talán) felesleges aggódni.
Én kicsit ellent mondanék ezeknek a véleményeknek. Mert a többség azt mutatja, ha valaki úgy csinálja,hogy diploma és majd után nézek melót, abból általában legalább egy fél év munkanélküliség van.És az viszont nem nagy buli! Most meg még nehezebb találni melót, mert inkább mindenkit csak elküldenek mindenhonnan. Szóval ha szeretnél dolgozni és nem munkanélküli diplomás akarsz lenni, akkor azt ajánlom, hogy már áprilisban bizony nem csak nézegetni kell a munkát, de interjúra is kell rájni. Ugyanis azt is meg kell tanulni, hogy hogy kell interjúzni.
De én nem akarom megmondani, hogy mit csinálj. Én csak tanácsot adok.
Nekem ugye bejött, hogy már suli idő alatt bevállaltam a melót megbízási szerződéssel.
Nem olyan kellemes a munkahelyről a vizsgára menni és másnap reggel meg dolgozni, mintha mise történt volna, de ha jó munkát akarsz (márpedig miért ne akarnál), akkor , hogy én is egy okos mondást idézzek: az elején hajolnia kell a deréknak.
Na ennyit az én okoskodásomról.Ha úgy érzed fogadd meg, ha nem akkor csak olvasd el.
Amúgy gratulálok méegegyszer a nyelvizzsgádhoz, most hogy megjött.Na ez az, amivel nem csak kitörölni lehet.
Kellemes hétvégét!