A héten elkezdik…
A Szombathelyi Haladás már egy kört ment az Európa-ligában, de a héten a többi magyar csapat is megkezdi a szereplését a nemzetközi kupákban. A bajnok Debrecen a BL-ben hazai pályán fogadja a svéd Kalmar együttesét, míg a Haladás és az Újpest az Európa-ligában idegenben játszik ezen a héten. A Hali a svéd Elfsborg otthonában lép pályára, míg az Újpest a román Steaua Bukarest vendégeként fog szerepelni. Egyik sem lesz könnyű meccs, de bízzunk a legjobb eredményben.
És természetesen ilyenkor függetlenül attól, hogy a hazai bajnokságban kinek szurkolok, a nemzetközi kupameccseken minden magyar csapatnak szurkolni szoktam, mert Magyarországot képviselik, és ha jól szerepelnek, az a magyar futballnak is egy jó reklám, és természetesen nem utolsó sorban maguk a csapatok is jól járnak.
Szóval hajrá magyarok!!!

Jó lenne, ha legalább az egyik tovább jutna!
hát loki behúzta.Megmutatták a nagyképűeknek. Igaz svédországban nem lesz 35 fok és ott jobban fognak pörögni. Viszont ez mindenképpen dicsérni való eredmény.
Sajna a Hali és az újpest nem.
De azért annyit az újpest meccshez, hogy az is igaz, hogy a magyar foci elmarad európától, de a szurkolók pedig egy külön állatfaj!Hogy lehet így viselkedni az úton már!!! A meccsről meg nem is beszélve. Simán zárkapussá tenném a visszavágót, aztán nézzék meg magukat szurkolók, hogy ez meg érte-e!(ez csak az újpestre vonatkozott)
Hali jól küzdött, sajna ennyi volt az erőnlét. Nem vagyok edző, de az biztos, ha az lennék nálam a nyár felét csak futással töltené a csapat, mert azért 90percet illene kibírni. Mert akkor talán csak 1-0 lett volna, és halvány reménysugár a visszavágón.
De azért hajrá magyarok!
Épp most akartam egy külön post-ot írni a tegnapi eredményekrő.
No, de a Loki teljesítménye szép eredmény, de számomra meglepően rosszul játszott a Kalmar is. Az Újpestnek is megvolt a lehetősége emberelőnyben, de sajnos nem tudtak élni vele, Tiszának pedig illett volna belőni a helyzetét a végén. Ami a szurkolókat illeti: Egy magyar-román párosítás bárhol bármikor indulatokat szül. Ez van. Ez lesz a visszavágón, meg augusztusi román magyaron is. Ami az úton történteket illeti, ilyen téren a románokat sem kell félteni. (Meg ráadásul elég gusztustalan transzparensen üzengettek magyarul)
Ami Halit illeti, azaz az igazság, hogy kb. 5 éve majdnem megszűnt ez a csapat, és egyik éven majdnem kiesett a másodosztályból is pár éve. Ahhoz képest már az is óriási teljesítmény, hogy bronzérmesek lettek az nb1-ben, és mentek egy kört az Európa-ligában. Ezen a meccsen ennyit tudtak…
A visszavágón mindenesetre kint leszek.