A DVSC a BL-főtábla küszöbén

1995. óta (mióta a Ferencváros bejutott) nem volt magyar futballcsapatnak ekkora esély, hogy a Bajnokok Ligája főtáblájára jusson. Viszont a DVSC-nek most minden esélye megvan rá. A Loki a svéd bajnok Kalmar kiejtése után az észt Levadia Tallin együttesét kapta. Szerencsére már a kinti meccsen sikerült előnyt szerezni, hiszen a debreceniek 1:0-ás előnnyel tértek haza Észtországból. Ráadásul az UEFA engedélyezte nekik, hogy ezt a kört még játszhassák a saját stadionjukban, így Debrecenben fogadhatták az észt csapatot. Itthon aztán ismét sikerült 1:0-ra győzni, így továbbjutott a Debrecen 2:0-ás összesítéssel. A sorsolás ezután ismét kegyes volt a magyar csapathoz, hiszen a bolgár Levszi Szófiát kapták következő ellenfélül, ami ugyan egyáltalán nem gyenge csapat, de kaphattak volna jóval erősebb ellenfelet is. Így tehát van esély. Ha esetleg a DVSC mégsem jutna be a BL-főtáblára, akkor sincs ok panaszra, hiszen akkor az EL csoportkörébe folytathatják a nemzetközi kupaszereplést. De egyelőre bízzunk benne, hogy sikeresen veszi a Loki a következő akadályt is, így 1995. után újra lesz magyar csapat a BL-csoportküzdelmeiben.

~ Szerző: koczy on 2009. augusztus 13..

Válasz