Nyár

Huh…megint jó régen írtam ide. Ámbátor nem hiszem, hogy emiatt bárki is a kardjába dőlt volna, révén nem tudom, van-e még olyan, aki egyáltalán olvassa ezt a blogot. Na, mindegy, lapozzunk.

Tehát július itt a nyár. És mivel ugyebár egyelőre általános iskolában dolgozom, ez azt is jelenti, hogy nyári szünet van.
Maga a nyár nekem több változást is jelent. Először is ugyebár, ahogy arról többször írtam, június 30-án lejárt a munkaszerződésem a munkahelyen.
Ezt azonban némi gondolkodás után december 31-ig meghosszabbították. Erre azért volt igazából szükség, hogy nyárra is kapjak fizetést, plusz a szabadságolás miatt.
Azonban az már biztos, hogy ez a munkahelyem nem marad meg (hiszen most úgy vagyok valaki helyett, aki GYES-en van), de ezt igazából tudtam, amióta felvettek.
Szóval mindenképpen más munka után kell majd néznem. De igazából szeretném ezt minél előbb megtenni, sőt mondhatnám úgyis, hogy már most aktívan keresgélek. Ugyanakkor talán most lehetőség nyílt arra is, hogy egy gyerekkori álmomat megpróbáljam megvalósítani, de erről még korai beszélni, mert egyelőre elég sok a bizonytalan tényező. A lényeg, hogy lehet, hogy már ősztől gyökeres változások lesznek eddigi életemben.

Explore posts in the same categories: Munka, Uncategorized

Egy hozzászólás @ “Nyár”


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.