Nos, hát ismét eltelt egy év, így érdemes összefoglalni, hogy mi is történt velem 2009-ben. Sok minden volt, jó és rossz, mindent nem fogok leírni, csak a leglényegesebbeket.

Az egyik legfontosabb talán, hogy 4 év után idén júliusban kezembe vehettem a diplomámat, mely szerint most már hivatalosan dolgozhatok könyvtárosként vagy akár számítástechnika tanárként. (Illetve rendszergazdaként is). Ezzel kapcsolatos, hogy július óta munkát keresek…sikertelenül. Ennek több oka van, amiket már írtam szerintem itt a blogon. Egy biztos, ha egy mód van rá, tanárként továbbra sem szeretnék dolgozni, valahogy nem érzem úgy, hogy érzékem lenne hozzá.

Indítottam egy másik blogot is e mellett (bár ez lehet, hogy már 2008. őszén megtörtént, nem emlékszem már pontosan), amin kizárólag filmekkel és TV-sorozatokkal foglalkozok. Ennek köszönhetően felkértek a FilmMagazin nevű online filmes újságtól, hogy írjak oda is cikkeket és kritikákat. Örültem a felkérésnek, és azóta is kb. fél éve rendszeresen írok oda is. Szintén a filmes blogom kapcsán felkértek, hogy írjak a PC Guru Online-nak is, de az végül is nem vált be, így csak egy írásom került ki oda, de sebaj.

2009. őszén volt az 5 éves érettségi találkozóm, amire egyéb elfoglaltságom miatt sajnos nem tudtam elmenni.

Igazából a legfontosabb dolgokat leírtam, és főleg a pozitívumokat emeltem, hiszen negatívumokkal egy pár postot teleírhatnék szerintem. Továbbra is úgy érzem, hogy még nem igazán találtam meg a “helyem a világban” úgymond, így keresgélem továbbra azt is 2010-ben is…no meg munkát is.
Asszem a leglényegesebb dolgokat leírtam.

Boldog Új Évet kívánok minden kedves blogolvasómnak!!!

Ezúton szeretnék Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánni minden kedves blogolvasómnak.

Nos, mivel már fél év munka nélkül vagyok, kicsit már távolabbra kell tekinteni, hogy most merre tovább. Mert igencsak úgy látszik, hogy a lakóhelyem környékén nem igazán van munka. Persze még azért január-február környékén nézelődök itthon, de fel kell készülni arra is, hogyha esetleg nem lesz, akkor valahol máshol kellene körülnézni.
Felvetődött az ötlet, hogy esetleg költözzek fel Budapestre, hiszen ott több az álláslehetőség, és vélhetően munkát is találnék. Viszont ehhez meg pénz kéne, mert egy fővárosi albérlet nem olcsó, márpedig bevallom őszintén, ha felköltözök, akkor nem szeretnék valami vadidegennel együtt lakni, egyedül meg még drágább az albérlet.
Viszont volt, aki azt tanácsolta nekem, hogy ne Budapest felé, hanem másik irányba menjek, ami ugye a külföldet jelenti. Ez sem lenne rossz, csak egy: ehhez is kellene némi pénz, kettő: egyedül nekivágni a nagyvilágnak azért kicsit necces, mert vagy bejön és nagy szerencsém lesz (ami amúgy nem szokott lenni), vagy nagyon ráfaragok. Na, de mint mondtam az elején, mind ezek csak tervek, tervféleségek egyelőre.

Múltkor már írtam a TB-m helyzetéről. Nos, ma kaptam egy levelet az Önkormányzattól, miszerint további egy évig ők állják a TB-met. Természetesen, ha ez alatt az 1 év alatt találok munkát, akkor nyilván addig. Viszont, ha a következő egy évben sem találok munkát, akkor nekem kell majd magam után fizetni, de az még nagyon messze van…

Mivel továbbra sincsen munkám, ezért december 1-jétől megszűnt hivatalosan a TB támogatásom. Ez azt jelenti dióhéjban, hogy ha most beteg lennék, akkor nem kapnék (ingyen) orvosi ellátást.
Viszont még jó egy hónapja a Munkaügyi Központban mondták egy előadáson, hogy lehet kérvényezni a pályakezdőknek, hogy még egy évig az önkörmányzat átvállalja helyettük. No, ezen felbuzdulva múlt héten be is mentem az önkormányzathoz és kérvényeztem ezt a dolgot. Hát…nem volt egyszerű. Első nap a kezembe nyomtak egy kb. 5 oldalas dokumentumot, amin gyakorlatilag mindent fel kellett tünetni, amit csak fel lehet. Na, miután fél délutánt elszerencsétlenkedtem a kitöltéssel, másnap visszavittem, és el is fogadták. Most várom, hogy értesítsenek, hogy most kapom-e a TB-t avagy sem. Ha esetleg nem, akkor be kell mennem az APEH-hez, és nekem kell magam után fizetni. Ami nem lenne jó…

Igazából a cím elég beszédes, így akár ennyivel el is lehetne intézni ezt a bejegyzést, mert a lényeg benne van. De azért pár karaktert még “firkálok” ide.
Szóval ahogy arra számítottam, egy helybeli illetőségű kapta meg a soproni munkát. Én valószínű azért estem ki, mert nekem téríteni kellene a bejárás 80%-át (erre törvény van, úgy tudom), ezért nyilván olyat vettek fel, aki A: Nem messziről jár be mindennap. (Jó, nem lakok messze Soprontól, de egy helybeli azért más dolog) B: Nem kerül úgymond többe a munkáltatónak.

Úgyhogy röviden erről ennyit.

Bár a fenti még nagy-nagy kérdőjel, de egyáltalán nem lehetetlen. De kezdjük az elején:
Jó másfél-két hete Encsy hívta fel a figyelmemet, hogy könyvtárost keresnek Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának könyvtárába. Én először írtam egy e-mailt, melyben bővebb információt kértem a betöltendő munkakörről. Ezután kérték, hogy jelezzen vissza, hogy érdeklődök-e az állás után, mivel minden érdeklődővel személyesen szeretnének találkozni. Persze visszaírtam, hogy igen, érdeklődöm. Pár nap múlva jött egy e-mail, hogy küldjem át az önéletrajzomat. (Bár ezt magamtól is megtehettem volna). Az önéletrajz elküldése után nem sokkal felhívtak, és megbeszéltünk egy személyes találkozót. Ez a találkozó ma délelőtt volt (értelemszerűen Sopronban) Szerencsére könnyen megtaláltam a könyvtárat. Ezután gyakorlatilag egy kötetlen beszélgetés zajlott köztem a könyvtár dolgozói között a leendő munkáról. Amin meg voltak kicsit döbbenve, hogy én Szombathelyől járnék be dolgozni. Ez szerintem nem olyan nagy dolog, hiszen busszal, vonattal 1-1,5 óra az út. Való igaz, hogy reggel korán kéne kelnem, és este későn érnék haza (10-18 óráig lenen a munkaidő), de ezzel már akkor is tisztában voltam, amikor jelentkeztem az állásra. A beszélgetés közben persze megmutatták az egész könyvtárat is. Szóval 1-másfél hét múlva kiderül a dolog.
Azt azért megemlítették, hogy elsősorban helyi jelentkezőben gondolkodnak, és hogy végső soron nem ők (a könyvtárosok), hanem a dékán dönt a kérdésben.

Jó régen nem írtam már ide. Az az igazság, hogy mostanában nem érzem túl jól magam. Szerencsére valószínűsíthető ennek inkább idegi, mint szervi okai vannak. Pár hete a mellkasom fájt nap, mint nap, bevallom őszintén kicsit beparáztam, ezért elmentem dokihoz, aki csinált vérvételt (azt nem csak emiatt), meg EKG-t, ahol kiderült, hogy szervi bajom nincsen. Aztán a szemem rendetlenkedett kicsit, ezzel is elmentem orvoshoz, ám kiderült, hogy szememmel és a nemrég felírt szemüveggel sincs gond, csak még nem szoktam hozzá.
Úgy kb. egy hete viszont a gyomrom rendetlenkedik, azt túlzás állítani, hogy fájna, inkább csak kellemetlen néha. Igaz, mostanában gyakorlatilag fele annyit eszek, mint szoktam, ez is megteszi a hatását gondolom.
Na, de hogy miért gondolom, hogy idegi alapú minden. Manfreed haverom nemrégiben kórházba került. Amikor bementem hozzá látogatóba olyan rosszul lettem, hogy hihetetlen, egyszerűen pszichésen nagyon rossz hatással volt rám az-az egész közeg. Azóta biztos, hogy tudat alatt rettegek attól, hogy én is odakerülök valami miatt, és ez nyilván kihatással van a testemre is.
A másik dolog, hogy mostanában úgymond túl sokat foglalkozok magammal. Mit értek ez alatt? Azt, hogy tulajdonképpen most “lógok a levegőben” úgymond. Munkám nincs, sulit befejeztem, gyakorlatilag semmi dolgom. Emellett mivel már nem teszem a szokásos távolságot a suli meg az otthonom között, még az eddigieknél is kevesebbet mozgok. Mostanában emberekkel sem nagyon találkozom, így szinte nincs is kivel beszélgetnem. (Legalábbis a nap nagy részében, hiszen esténként azért szüleimmel természetesen szoktam.)

Hát…most ez van per pillanat.

Mivel múlt héten volt az 5 éves érettségi találkozóm (amire sajnos nem tudtam elmenni), így az elmúlt egy-két napban elég sok minden eszembe jutott, hogy is tellett számomra a középiskolában eltöltött 5 év.
Amióta megszülette, azóta Szombathelyen élek gyakorlatilag, viszont a középiskolában eltöltött 5 évet mégsem itt, hanem egy innen kb. 20 km-re levő kis városban, Csepregen töltöttem. Hogy hogyan is kerültem oda, ezt azóta többen is megkérdezték, a válasz pedig egyszerű. Egyik ismerősöm ajánlotta az ottani iskolát. Kezdetben elég nagy kihívás volt, hiszen akkoriban elég merész ötletnek gondoltam, hogy én 4 évig (hisz’ akkor még az 5. év nem volt betervezve, de ez nem azt jelenti, hogy buktam volna) kollégiumban éljek. De úgy gondoltam, hogy ez egy érdekes kihívás lesz, így belevágtam. Idén szeptemberben (illetve egész pontosan augusztus végén) múlt 9 éve, hogy először betettem a lábam a csepregi kollégium épületébe, ahol aztán 5 éven keresztül éltem hétköznapjaimat. Többen megkérdezek utólag, hogy megbántam-e ezt a döntésemet? Hogy őszinte legyek, sokszor elgondolkodok a válaszon, de mindent egybevetem, összességében azt mondom, hogy nem. Az ott eltöltött 5 éve nagyon tanulságos volt több szempontból is. De erről később.
A kollégiumtól eleinte kissé idegenkedtem, de pár év után már úgy éreztem, hogy az egész középiskolás “lét”-ben az éri legtöbbet. Az ottani társaság egész pontosan. Aztán az 5. éven ezt is sikerült elcseszni, de erről nem a társaság tehet, sokkal inkább a körülmények, illetve azoknak a változásai.
Élénken él bennem az a nap is, amikor először léptem be az osztályterembe, és találkoztam középsulissal osztálytársaimmal. (Már azokkal, akiket még nem ismertem a kollégiumból.) Érdekes, hogy anno én minden áron számtech.-es osztályba akartam menni, de mégis közgazdaságtanra vettek fel. Mondták, ha esetleg meggondolnám magam, akkor 2. év évén átmehetek, mert addig nagyjából ugyanazt tanulja a két osztály. Nos, első két évben nagyon jól éreztem magam, így nem döntöttem a váltás vált. Utólag visszanézve, ez nem biztos, hogy okos lépés volt, főleg szakmai szempontból. Hiszen 3.-ban és 4.-ben semmi informatikát nem tanultam, pedig (akkor még) az volt az álmom, hogy mindenképpen ezen a vonalon szeretnék tanulni. Arra is rá kellett jönnöm, hogy a “közgázos” szakmai tárgyakhoz egyszerűen nem értek. De valahogy csak elvergődtem az érettségéig, sőt mi több le is érettségiztem közgazdaságtanból (is, meg persze a másik 4 kötelező tantárgyból is). Viszont érettségi után (annak tudatában, hogy felvettek a főiskolára Szombathelyre) úgy döntöttem, hogy egy évig még ott maradok, de átmegyek az informatikus osztályba. Ennek is lett egyfajta érdekes következménye, de ezt a döntésemet egyértelműen nem bántam meg.
No, de azt szokták mondani, hogy utólag csak a szépre kell emlékezni. Én is szívesen emlékezem vissza a rengeteg hülyéskedésre kollégista társaimmal, a sok átfocizott délutánra, a nagyon jó beszélgetésekre, a sok átiszogatott délutánra (ezek immár csak érettségi után voltak jellemzőek. , és sok minden másra a Csepregen eltöltött 5 évből. DE azért nem volt minden szép és jó. Nekem például a rossz dolgok miatt volt sokkal tanulságosabb ez az 5 év. Itt volt alkalmam megtanulni először, hogy mekkora különbség is van aközött, hogy valaki a haverom, vagy a barátom. Sokáig úgy éreztem, hogy rengeteg új barátot szereztem Csepregen, azóta viszont rá kellett jönnöm, hogy az a rengeteg az pontosan egy. Az is okozott problémákat, hogy már akkor is elég egyedi stílusom volt, és ez nem mindenkinek tetszett. Akikkel ott jóban voltam, nos miután elkerültünk, szétszéledtünk, azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatom, hogy elfelejtettük egymást. Pár emberrel még próbáltam tartani a kapcsolatot évekig, ez egy darabig működött is, de azt kellett észrevennem, hogy én nem írok vagy jelentkezek, akkor el vagyok felejtve egyből. Persze megértem én, hiszen mindenkinek megvan a saját élete, ezért hát úgy döntöttem, hogy ami nem megy, azt talán nem is érdemes erőltetni, és úgymond továbbléptem ezen. (Egy-két középsulis osztály- és évfolyamtársammal azért a mai napig is tartom a kapcsolatot persze.) No, de teltek múltak az évek, mígnem eljött az Érettségi Találkozó ideje. Megmondom őszintén, sokat hezitáltam, elmenjek-e, hiszen úgy gondoltam, hogy aki kíváncsi rám, az megtalált az elmúlt 5 évben is. No, de persze, arra jutottam, hogy azért ez mégiscsak egy Érettségi Találkozó, ráadásul az első ilyen, úgyhogy illene ottlenni, meg egy-két volt osztálytársamat amúgy is jó lett volna újra látni. De aztán kiderült, hogy a Találkozó szeptember 19-én lesz, ami nekem egybeesett egy másik már korábban lebeszélt programmal. Így hát a Találkozót sajnos ki kellett hogy hagyjam. Ez így alakult. A következő ugyebár 5 év múlva esedékes, azon azért mindenképpen szeretnék ott lenni, hiszen azért 10 év alatt már sok minden történik, amiről lehet mesélni. (A mostani találkozón max. annyit tudtam volna mondani, hogy az elmúlt 4 évben elvégeztem a főiskolát, és most munkanélküli vagyok egyelőre.) Szóval ez most így alakult. De én továbbra is azt mondom, hogy akit érdekel, hogy mi van velem, az eddig is, ezután is meg tud találni bármikor.